mikor azt olvastam utolsó bejegyzésként, hogy nyári tervek... aztapaszta! Gyorsan elszaladt két hónap.... és nem írtam semmit.

A nyári tervekből nyári emlékek lettek... A kert lassan kimúlik :D. Voltunk nyaralni, egy édes kis faházikót béreltünk Fonyódtól nem messze Buzsák-Csisztapusztán. A fiúk imádták, és az egész olyan jó volt... voltunk strandolni, meg kirándulni, új helyeket fedeztünk fel.

Emlékezetes kirándulásaink közé tartozott a kaposvári Krokodil Terrárium... na, hát azt nem ajánlom senkinek. 2800-ért bemehettünk négyen (Marcusnak nem kellett fizetni, még jó!), két sötét pincelyukban volt négy teknőc, meg vagy négy kígyó, öt kajmánféle meg egy leguán... ami totál kiakasztott, hogy nem voltak zárva a terráriumok (mármint rendesen), a királypitonnál pl. kb. másfél centis lyuk volt az üveg és a terrárium széle között... ha az a girnyó kis kígyó megerőltette volna magát, simán kibújhatott volna. A frász kerülgetett, mert még hepciáskodott is... milyen a gyerek? Elkezdte kopogtatni az üveget, a királypiton meg startállásba helyezkedett. Tudjátok, olyan támadósba... Na, kész voltam... miután megnéztük azt a pár "kirakatot" átmentünk a másik helyiségbe, ahol ugyancsak két kajmán lustálkodott, komolyan, mintha nem is élnének, még a szemük sem pislogott (aztán megmozdultak)... na, párom egyszer megszólal, hogy ne ijedjetek meg... azt hittem a hülye kígyó mászott ki... de nem... kérte Ervin, hogy óvatosan nézzünk fel a fejünk felé balra... egy leguán csücsült ott, volt vagy 70 centis, olyan ősgyík kinézettel... na, hát nekem több sem kellett... ki is hátráltam, mint akit üldöznek. A fickó is érdekes volt, akármit kérdeztem, egy gyenge igen, vagy nem volt a válasz... és az arcán olyan "mikormentekmárel?" kifejezést láttam... nem volt barátságos, kicsit sem. Na, kb. 10 perc alatt az összes csodálkozással és rémüldözéssel letudtuk a terráriumot.

Azért voltak klassz élmények is: Szenna-Falumúzeum... csodás kis házikók (betelepítettek) mindenféle régi berendezéssel, elkerített különálló kis faluként Szenna településen. Ennek a falumúzeumnak volt külön temploma és temetője is... iszonyat régi dolgokat láttunk... még egy 1843-as kopjafát is találtunk. A templom is gyönyörű volt (református), a karzat kézzel festett kazettákkal volt díszítve. Aztán persze régi gépek, meg présház, különböző tárolók: kaptárak, kukoricatárolók, istállók... hatalmas zöld terület, ahol a gyerekek boldogan szaladgálhattak, a kutya nem szólt ránk, hogy ne rohangáljunk, ne hangoskodjunk. Néztünk lovasszekereket (ló nélkül), meg kerekes kutat, meg minden olyan dolgot, ami a mai gyerekek számára már nem túl ismert. Egyik legjobb kirándulásunk ez volt.

Aztán elmentünk Somogyvámoson a Krisna-völgybe is... szép, nagyon szép. Templom, utank, iskola, mezőgazdasági épületek... jó három órát sétáltunk (nem jártuk be az egészet), levezetésként pedig a lurkók a jó kis játszótéren szórakoztak még vagy 20 percig. :) Mi, felnőttek már hullák voltunk, a végén majdnem könyörögnünk kellett a fiúknak, hogy menjünk máááááár! :)

Rokonlátogatás is volt, tesó, nagymami, keresztanyu... meg szegény apukámnak és nagypapimnak is vittünk virágot a temetőbe. Furi volt, hogy egy úttal kevesebb volt.... mindig mentünk apuhoz is ilyenkor, ha arra jártunk... most is, de ez már más... olyan szomorú... megsimogattam a sírkövét és köszöntem neki. Bevallom, elérzékenyültem. Eszembe jutott, hogy örülne, ha látna minket...

Nagy találkozás is volt a nyáron! Vali barátnőmék jöttek hozzánk egyenesen Írországból! :) Személyesen soha nem találkoztunk, bár már közel három éve boldogítjuk egymást a netszférában. :D De klassz volt... most rágja a fülem, hogy mi menjünk... csak repjegy kell.. Jajj, jó lenne... de most le vagyunk égve, nem tudom, hogy el tudunk-e menni valaha. :) Pedig csodaszép Írország, nagyon tetszenek a képek mindig, amiket csinál. :) Olyan zöld minden... :)

Szeptember elején elkezdődött a suli, a nyári menetrend után én is próbálok ráállni a rendszerességre, mert azért a nyáron hajlamos az ember ellustulni. Ezzel csak az a baj, hogy olyan monotonná válnak a napok... reggel kelés, készítem a nagyobbik gyereket, aztán elfurikázom a suliba, beugrom kenyérért, hazajövök, másik gyerek, etetés, dobj össze valamit ebédre, ebéd, altatás, délután másik gyerek haza, férj haza, házimeló, este fürdetés, vacsiztatás, altatás... másnap minden előlről... A hétvége meg rémálom, mert próbálok mindent behozni. Szombat főzés, takarítás. Vasárnap takarítás, mosás, holmikat összeszedni másnapra... aztán megint hétfő... szóval mókuskerék. Na, mindegy. Nemsokára őszi szünet, lesz egy hét lazulás megint. :)

Hirtelenjében ennyi.. gyakrabban kellene jönnöm. :)

Puszipá!

A nyár hátralévő része sem unatkozással telik, szinte minden hétvégére van program, és megyünk NYARALNI is. :) Már nagyon várom! Három éve nem voltunk sehol.

Szóval: jövő hét végén vendégek, aztán azt követő szombaton bográcsbuli, azt követő szombaton megint. Augusztus 15-én indulunk nyaralni, és nem is jövünk haza egészen 23-áig!

Aztán augusztus 24. után történik valami, amit most nem akarok elkiabálni, mert a végén nem lesz belőle semmi. De ez az egyik dolog a nyaraláson kívül, amit még nagyon várok!

Azonban ha megtörténik, akkor mindenképpen beszámolok róla, ígérem. :)

Nagyvonalakban ennyi lesz a nyár... remélem minden szuper lesz. :)

Ennyi ideig hanyagoltam a blogomat... szégyenletes. :) Nos, megpróbálom utólag összegezni mindazt, ami ez idő alatt történt velem és kiscsaládommal. :)

Június közepén véget ért a suli, meg aztán volt biziosztás is. Patrik nagyfiacskám igaz nem lett kitűnő,mint tavaly, de ettől függetlenül iszonyatosan büszke vagyok rá. :) Szöveges értékelést kapnak, és azért az abban leírt dolgok igencsak nem elhanyagolhatóak. Igazából "érdemjegynyelv"-re lefordítva tulajdonképpen jeles bizonyítványa lett. A matekra még mindig kicsit gyúrni kell, az egy árnyalattal nehezebben ivódik a kis fejecskéjébe, mint a többi tananyag. (Anyja fia, megjegyzem :D)

A nyár csodálatos eddig, azt a kb. két hetet leszámítva, amikor állandóan esett az eső - most már inkább az a baj, hogy nagyon, de nagyon meleg van... amolyan afrikai hőség.

A két fiú ad melót rendesen, nincs idő unatkozni, hol egyik, hol másik kiabál, hogy: "Anya, gyere!". Itthon már igazi camping és strand hangulat uralkodik, felállítottunk sátrat, medencét. Sütöttünk szalonnát, bográcsoztunk. Patrik még önszorgalomból egy kis kerti (amúgy erdei lenne, de hát a kertben van) leshelyet is épített, amit apával ketten fel is varázsoltak, kb. 1,7 m magasra. :)

Marcuskám már szinte folyamatosan beszél, sokszor használ mondatokat, a szókincse is nagyon gazdag. Kiejtésbeli problémák akadnak, de hát véleményem szerint a helyes hangképzés is jön majd, ahhoz is gyakorolni kell. :) Na, hát ő nem hagyja magát szó nélkül, mindenhez van kommentár, mindent elmagyaráz, megmagyaráz, kimagyaráz. Patrik számára az ISTEN, igen, így, csupa nagybetűvel, bármit csinál a "tesó" (így hívja), azt másodperceken belül lekoppintja, de ugyanez igaz a beszédre is. :) Amúgy rendkívül hisztis is tud lenni, de általában ezt rövidre zárjuk azzal, hogy beteszem a kiságyba, vagy beígérem neki, hogy be fogom tenni a kiságyba. Általában ott helyrebillen az agya, néhány perc múlva már úgy folytatja tovább a dolgait, mintha mi sem történt volna. :)

Amikor nincs dögmeleg, akkor kertészkedek, mondjuk egy csomó mag nem kelt ki, így például nem volt salátám, retkem, de nem lesz petrezselyem és répa sem a kertemben. Van viszont hagyma, borsó, patisszon, cukkini, paradicsom, zöldbab, paprika.... És ezek szépek, már főztem sajátból zöldborsólevest, zöldbablevest, de volt már rántott tök is. :) A paradicsomok szépek, igaz, még zöldek, de nagyon ügyesek, szépen nőnek, kerekednek, remélem lassan pirosodnak is. :)

Párom dolgozik, nagyon sok a melójuk, nyáron még leállásuk sem lesz, mint máskor, csak pár nap szabit tud kivenni. Amúgy gyorsan rohannak a napok, még észbe sem kaptam, és már július van. Másfél hónap és ismét kezdődik a suli, vége a felhőtlen, gondtalan napoknak.

Nos, hát nagyjából ennyi történt az elmúlt másfél hónapban.

Valamelyik este véletlenül a közszolgálati tévé műsorára kapcsoltam, ahol éppen a Csináljuk a Fesztivált című műsor ment, illetve a végét láttuk Patrikkal. Filmzenék voltak benne, különböző stílusú zenék... A győztes a Feke Pál által énekelt Kell egy szó című dal lett (Honfoglalás). Szóval néztük a műsort és ahogy kihirdették az eredményt, a kisfiam (aki előtte némán nézte percekig a műsort) egyszer csak megszólalt: "Anya, ez a zene volt a papa temetésén is." Majd hallgatta közben tovább... Én mélyen magamba szálltam, és valahol agyam legmélyéről valóban bevillant egy emlék, hogy mintha tényleg lett volna ez is... Figyeltem a szöveget és a szememből akaratlanul is törtek elő a könnyek, ahogy a szöveget hallgattam... Furcsa dolog ez, hogy egyes élethelyzetekben milyen más értelmet nyer akár egy dalszöveg is... meghatódva hallgattam, miközben a könnycseppeket nem győztem morzsolgatni a szememből... és miután lefeküdtem, azon törtem a fejem, hogy valóban mennyire csodálatosak a gyerekek... Meglepődtem, ahogy Patrik beszúrta ezt a mondatot, sosem gondoltam volna, hogy ilyen pici, apró részlet megmarad a fejecskéjében... Patrik nagyon mélyérzésű, empatikus kisfiú, ezt már többször bizonyította... (megjegyzem ebben rám hasonlít).
Arra gondoltam, hogy érdekes módon mikor a nagypapám meghalt, akit imádtam (édesapám apukája) bennem is ilyen apró dolgok ragadtak meg. Ez már közel 20 éve volt. Igaz én kb. 16 éves lehettem... emlékszem, hogy bementem a ravatalozóba (bár ne tettem volna) és ahogy nagypapám feküdt a koporsóban, szemem a kezén és az arcán időzött hosszú percekig. De a szája már nem húzódott mosolyra, a keze már nem simogatott soha többé, és maga ez a dolog, hogy SOHA a szívemig hatolt.... jobban fájt bárminél. Akkor bányászzenekar játszott a temetésen (papám bányász volt), nagyon szép fúvós műveket adtak elő. Bennem is megmaradt egy zene, a Takarodó (nem tudom, vajon tényleg ez a címe?), amit régebben táborokban is sokat játszottak trombitán... Erről a zenéről, bárhol hallom, rögtön az ugrik be, hogy erre a zenére kísértük a nagypapámat végső nyughelyére...
Így visszatekintve, szerintem Patriknak is valami efféle emlékei lehetnek, s valószínű, hogy ezt a számot, míg él, a papa (apukám) temetéséhez köti.
A történethez még az is hozzátartozik, hogy Patrik észrevette, hogy törölgetem a könnyeimet, s kérdezte, hogy anya, miért sírsz? Én meg mondtam neki, hogy nem sírok, csak valami csípi a szemem. Erre az én tündéri kisfiam megsimogatta a karomat, és adott egy puszit. Tudta, érezte, hogy fájdalmamban sírok, mégsem szólt... Nekem ez többet ért bárminél. Ez az eset is azt igazolja, amit már olyan sokszor éreztem és tapasztaltam, hogy gyermekeink valóban az ÉLET CSODÁI.

Közben véget ért a szám, és meglepő volt számomra, hogy mennyire más értelmet adott a szövegnek ez a pár szó, amit Patrik megjegyzett... eddig is tetszett, szép zene, szép szöveggel, olyan "magyaros". Szomorkás, de mégis felemelő, tele tartalommal... jellegzetesen magyar. Amióta ez történt, minden egyes nap a fejemben cseng a zene dallama és a szövegfoszlányok... s úgy gondolom, hogy ezentúl ha meghallom ezt a zenét, vagy Feke Pál nevét, mindig az édesapám temetése fog eszembe jutni... (ami bennem megmaradt még emellett, Máté Péter: Elmegyek, és az Edda: Lelkünkből című száma).
Még valami felrémlett bennem, ahogy hallgattam a számot... édesapámat halála előtt tavaly októberben láttam utoljára. Akkor öleltem magamhoz utoljára, és most visszagondolva, az akkor elmondott szavak, a hosszú másodpercekig tartó ölelés.... búcsúzásnak tűnt. De akkor nem akartam erre gondolni, bár mélyen, legbelül éreztem, hogy ez az utolsó alkalom... nem hangzott el az a mondat, ami előtte mindig, hogy majd megyünk, vagy majd találkozunk ekkor és akkor. Szimpla, egyszerű, búcsúzás volt, és a végén a "Vigyázz magadra!" mondat részemről, részéről ugyanez, és még hozzátette: "Meg a gyerekekre is! Szeretlek kislányom!" Lehet, hogy csak belemagyarázás... de ez a pár mondat, most így utólag nagyon végső búcsúzásnak tűnik...
A legfájóbb számomra azonban az, hogy húsvétkor akartunk ismét utazni, hogy meglátogassuk... de ő húsvét előtt egy héttel végleg elaludt... temetése húsvét után csütörtökön volt.

Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj rám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!

Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!

Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!

Egyik ismerősömtől "loptam" ezt a kis poént:

Ezt a verset mondta nagyfiam :)

és igazán fel is vidított. :)

A férj hazaér a munkából és a három gyermekét pizsamában találja a kertben, a sárban hemperegve játszanak, körülöttük üres kekszes dobozok, chipszes zacsik, üdítős dobozok mindenhol szanaszét.
A feleség autójának az ajtaja tárva nyitva, csakúgy mint a kert bejárata, a kutyának nyoma sincs.
Amikor belép a házba, még nagyobb rendetlenség fogadja. Egy csillár leszakadva törötten hever a földön, a szőnyeg a falhoz gyűrve. A nappaliban a tv teljes hangerővel üvölt és mindenhol szanaszéjjel ruhadarabok és játékok hevernek. A konyhában a mosogató dugig edényekkel, az asztalon és a tűzhelyen ételmaradékok, a hűtő ajtajatárva nyitva, a kutyakaja szétszórva a földön, egy törött pohár az asztal alatt, kis kupac homok az ajtó mögött... Egyből rohan fel a lépcsőn (átgázolva a további játékokon, ruhadarabokon és egyéb akadályokon) aggódva keresi a feleségét, attól tartva, hogy valami baja esett.
A hálószoba felé vezető úton észreveszi, hogy a fürdőszoba ajtaja alatt ömlik ki a víz a folyósóra, bent csuromvíz minden, a WC-papír legöngyölítve, borotvahab és fogkrém a tükörre kenve...
Most már rohan a hálószobába felkészülve a legrosszabbra.
És a feleségét ott találja az ágyban...édesen összekucorodva, egy könyvvel a kezében, aki észrevéve, hogy megjött, felnéz és mosolyogva megkérdi tőle:
- Szia drágám, hogy telt a napod?
A férj dühösen nézi:
- De mi a fene történt ma itt?
A feleség ártatlanul:
- Tudod mindennap, amikor hazajössz a munkából, meg szoktad kérdezni hogy mi a f..szt csinálok egész nap?
Férj még dühösebben:- Persze,... ÉS???!
Ekkor a feleség édesen rámosolyog:
- HÁT MA NEM CSINÁLTAM SEMMIT!!!!

Ez a mondás nagyon igaz. Nálam már sokszor úgy történt, hogy annak ellenére, hogy valami rosszat átéltem, úgy alakult, hogy jó dolog is megesett velem.

Most például a temetésen ismerhettem meg a soha nem látott félhúgomat, Angélát és férjét Zolit.

Meglepő, de azonnal megtaláltuk a hangot egymással. A rokonok mondták, de még én magam is láttam, hogy mennyire hasonlítunk. Külső jegyekben, de belsőleg is.

Melegszívű, nyitott és barátságos, mint amilyen én vagyok. Az egyszerűségét is beleértve. (Remélem ez nem hangzott túl szerénytelenül.)

Bízom benne, hogy többször találkozunk majd. A múltat sajnos nem változtathatjuk meg, de a jövő a mi kezünkben van. Több, mint harminc év után ismerhettük meg egymást. Lenne mit bepótolni. Szeretném.

Talán az idén még eljutunk a Dunántúlra, és akkor meglátogatjuk őket. Szeretném megismerni a gyermekeit is. Van két kisfia, Bendegúz és Hunor. :)

Édesapám halála nagyon megrázott. Aztán közben itt volt a Húsvét, ami a gyerekek miatt azért csak ünnep volt így is...

Húsvétkor Hollókőn voltunk, Húsvéti Fesztivál volt. Én már jártam egyszer ott, talán még az általánosból, ha jól emlékszem. A fiúk még sosem voltak. Előző nap szúrtuk ki, hogy elmegyünk oda... Régi házak és vár is van. A vár nagy vonzerő, a fiúk imádják. Már rengeteg várban voltunk, mióta Patrik megszületett.

Húsvét vasárnap egész napos programmá kerekedett, és szerencsére az idő is szép volt, nekünk kedvezett.

Marcika a várnál lovakat simogatott, rettenetesen élvezte. :)

Patriknak nagyon tetszett a vár, szaladgált össze-vissza, minden zugot bejárt. :)

Hollókői részlet

Életemben nem láttam ekkora tulipánfát :)

Patrik a várban...

Ervin és Marcus

Patrik és én

És most pár szó a temetésről...

Talán kezdjük ott, hogy rengeteget sírtam, nehéz volt elfogadnom a megmásíthatatlant.

Tudom, persze, tudom... számítani lehetett rá, hogy bekövetkezik. Régóta, két éve küzdött a halálos kórral... tüdőrákja volt. Márciusban megműtötték, de sajnos már a műtét sem segített rajta. Rettenetesen le volt gyengülve. A kórházi kiadatási papíron (vagy hogy hívják...) az szerepelt, hogy bevérzései és áttétei voltak. Ettől függetlenül a műtét után (mivel ezt nem tudtuk) még bíztunk benne, hogy talán felépül... talán kapott egy új esélyt.

Sajnos nem így történt, és ezt már megváltoztatni nem lehet. Temetése április 16-án délután 3 órakor volt a komlói városi temetőben. Rengetegen voltak, és rengeteg virág volt mindenütt... ha lehet egy temetésre ezt mondani, akkor szép volt... a búcsúztató (polgári szertartás volt, nem egyházi) szívhezszóló, és mindenki ott volt, aki szerette, ismerte, legalábbis szerintem.

Urnatemetőbe került az urnája, ami hasonló a rendes "síros" temetőhöz, csak kicsiben... de megható volt látni a kis rendezett urnasírokat, sok-sok virág mindenütt.

Nagymamám sajnos a temetés után rosszul lett, így mentővel elvitték, de kb. két óra múlva, gyors kivizsgálás után hazaengedték. Bár kapott egy zárójelentés félét, amivel fel kell majd keresnie a háziorvosát.

Tegnap beszéltem vele... annyira szívfacsaró volt. Szegénykém, kérte, hogy azért őt se felejtsük el... nem is tudom, hogy ez hogyan jutott eszébe... mármint, hogy elfelejthetjük.

Attól, ami történt ő ugyanúgy a nagymamám, és szeretem.

Ez a kép a temetésen készült...

Ma este meghalt az édesapám.

Amit le is írtam a másik blogomban... ma életmódváltás kezdődik (ismét).

Remélem most már sikerrel.

Ma még írok, de most Marci felébredt, úgyhogy megyek. :)

Nos, ezt a bejegyzést azért, mert senkit nem akarok megbántani... inkább kiírom ide magamból, anélkül, hogy bárkit is megneveznék...

Konkrétan úgy helyes, hogy egy bizonyos embert nem értek. Anélkül, hogy személyeskednék és bárkit is nevén neveznék, leírok egy történetet... vegyük úgy, érdekesség képpen, vagy akár okulásként...

Véleményem szerint (és mások véleménye szerint is) mindig udvarias, tisztelettudó ember voltam, soha senkit sem szóval, sem tettel SZÁNDÉKOSAN meg nem bántottam. Ugyanez a leírás illik a férjemre is, tipikusan az az ember, aki a légynek sem tudna ártani. Az utóbbi időben azonban van egy, nem, helyesebben kettő ember, akiket nem értek... Jelzem, őket sem bántottam soha sem én, sem a családom... és itt elsősorban a férjemre gondolok.

Az eset a következő: van egy házaspár, nagyon jó barátaink, immár több, mint tíz éve - közel is laknak és nem mellesleg abból kiindulva, hogy értelmes, jószándékú emberek, akikkel soha összetűzésünk nem volt, a fiam keresztszüleiként is belopták magukat szívünkbe, és életünk részévé váltak.

Nos, ezt azért írtam le, hogy a szituáció világos és érthető legyen. Tehát ők (a barátaink) összetűzésbe keveredtek egy "hölggyel" (nevezzük így) és a férjével - de inkább a hölggyel.

A vita egy tárgyi dolgon alakult ki, melyet annak idején még nem tartottak terhesnek a barátaink, azonban a mai napra sajnos (a hölgy viselkedéséből fakadóan - elsősorban) inkább irritáló tényezőként szolgál, mintsem egyszerűen elkerülhető dologként. Nos, ebből kiindulva nekik(!) vitájuk volt, lassan talán (ha jól emlékszem) három-négy éve tart a huzavona.

Eddig ebből a dologból mi kimaradtunk, sőt, szándékosan nem is akartunk belefolyni, ezt a barátaink tiszteletben tartották, sőt, meg is értették. Mert mint írtam, értelmes emberek. :)

A múltkor a baráti házaspár megkérte a férjemet, hogy legyen segítségükre egy munkában, melyet a barátunk egyedül nem bírt volna (fizikailag) elvégezni egyedül. A segítségnyújtást a részükre mi természetesnek vettük, mert ők is rengeteget segítettek már nekünk. Férjem át is ballagott hozzájuk. A munka - legyen elég ennyi - kapcsolódott ahhoz a tárgyi dologhoz, amelyből barátaink és a hölgy között a nézeteltérés is keletkezett. Férjem segített, amit a hölgy nem vett jónéven, sőt, annyira nem, hogy személye elleni sértésnek vette a dolgot, s férjem köszönését a továbbiakban még csak hajlandó sem volt fogadni, figyelembe venni.

Természetes dolog (legalábbis számomra), hogy ha valaki szándékosan nem fogadja a köszönésemet (jó, ne egy eseten mérjük le, próbálkozzunk többször), annak egy idő után én sem köszönök, mert egyszerűen fölöslegesnek tartom. Nem erőszak a disznótor. :) Bár intelligensnek tartom férjemet, s magamat is - még egy idegennek is köszönök, ha többször látom - de mégsem alacsonyodok le arra a szintre, hogy valaki is azt hihesse, hogy ha nekem nem köszön vissza, akkor engem ezzel porig aláz. Nem, ez nem így van. Egyszerűen még csak illetlenségnek sem tartom, ha ezek után nem köszönök én sem a továbbiakban az illetőnek. Nem az én választásom volt, hogy ne köszönjek... Pontosítok az én választásom az volt, hogy ha köszönésem ellenére sem köszönnek vissza többször, akkor nem köszönök. Ennyi.

A legszomorúbb az egészben az, hogy sem a férjem (lévén ő is jószándékú ember), sem én soha rossz szót a hölgyre nem szóltunk, semmivel meg nem bántottuk. Vitába soha nem keveredtünk sem vele, sem bármelyik családtagjával. Nem értem a reakcióját... egyszerűen annak tudom be, hogy nem elég értelmes ahhoz, hogy felfogja: az, hogy én a barátaimnak (jó jelen esetben a férjem) segítek, az nem a személye elleni támadás.

Összegezve: sem a férjem, sem én nem vagyunk hajlandóak megtagadni a barátainkat azért, mert ez valakinek nem tetszik. A mi lelkiismeretünk tiszta, mi senkit meg nem bántottunk. Sőt, ha úgy vesszük - csak a barátainknak segítettünk. Segíteni pedig nem megvetendő, hanem elismerendő cselekedet.

Bízom benne, hogy ez tanulság lehet mások számára is.

Ismét új mutatvánnyal állt elő :) Egyedül próbál enni (megjegyzem igen jól megy neki..) :D

Patriknak kaptunk időpontot a szakrendelésekre, remélem lassan kiderül, hogy miért alszik ilyen rosszul... :)

Szóval csupa jó. :)

Most ennyi, de majd legközelebb bővebben.

aggaszt mostanában... sokat fáj a feje, étvágytalan (pedig szedi a Béres cseppet és Multivitamint is), ráadásul fogyott is. Az már csak hab a tortán, hogy éjszaka nyugtalanul, forgolódva, néha beszédfoszlányokkal tarkítva alszik, amit megspékel egy felnőttet is megszégyenítő horkolással.
Tegnap Ervin elvitte orvoshoz. Nos, első körben Fül-Orr-Gégészet, Szemészet... aztán majd meglátjuk.
Ma telefonáltak a suliból, hogy valaki menjen érte, mert panaszkodik, hogy rosszul van... Nem tudom... idegi alapon lenne? Remélem senki nem bántja a suliban, és nem mer róla beszélni... az igazság az, hogy féltem... nagyon.
Remélem kiderül, mi okozza nála ezt a sok problémát.

Az biztos, hogy nem a tanulástól fél... jó tanuló, okos és alapból szeret is suliba járni. Nem tudom, mi lehet. :(

és iszonyú léptekkel haladunk a fejlődésben... azaz Marcus. :)
Már nem csak akkor szól, ha kaki van, hanem ha sok a pisi... édes. :)
Ja, és tegnap sikerült kimondania első "mondatát".
Mostanában imád a hűtőben pakolászni, nézelődni... és mit ne mondjak? Pont a tojások a kedvencei... miután már legalább kettőt összetört az utóbbi időben, tanultam az esetekből, és ha látom, hogy huncut mosollyal nyúl a tojások irányába, már kikapom őket onnan... na, tegnap ugyanez volt... nézett rám sunyin és a keze elindult a tojások felé... kivettem a hűtőből a tojásokat, és mondtam neki, hogy amíg a hűtőben turkál, addig nem rakom be őket...
A kis édesem :) Rámnézett a gyönyörű szürkészöld szemecskéivel és a fejét rázva mondta: "Nem be!".
Nagy dolog ám ez, mert ilyenkor már látszik, hogy kezdi felérni ésszel, hogy a szavakat mondatokká is lehet alakítani... okos. :) És még csak 17 hónapos lesz. Azt hiszem, nála egyszerűbb lesz a bilire (wc-re) szoktatás is... Nos, a beszéd igazából nem lep meg, mert annak idején Patrik is nagyon ügyesen, mondatokban beszélt már kétévesen. :)

hát, az élet nem fenékig tejfel... főleg ha jönnek a számlák. A gatyám rámegy a gázra, remélem hamarosan vége a télnek... már unom... a számlákra megy el az összes pénzünk... és a telet is utálom. Azt hiszem rossz kedvem van...

Bár már klasszisokkal jobb a hangulatom, mint ezelőtt másfél órával. Beszélgettünk kis barátnőmmel, Valesszal. Ő mindig feldob. :)

Kösz, Vali! :) Puszi érte.

Mindkét fiam egy-egy tünemény :)

Patrik megkapta a félévijét. Szuper! Ismét büszke vagyok rá. :) Jó, nem ért nagy meglepetés, mert tele van ötösökkel, de mégis... olyan jó érzés olvasni, hogy mennyire jól tanul. :)

Kicsit nehéz volt a dolog, mert a kis 8 éves agya még nem tudta igazán lefordítani az olvasottakat, a sok ismeretlen jelzőt (szöveges értékelésről van szó), és a maga eszétől azt hitte, hogy nem jó a bizije... Kis butám, de miután megmagyaráztam megkönnyebbült. :)

Marcikám ügyes! Már nem lehet véletlen, mert negyedik napja így történik... szól, hogy valami belekerült a pelusba... édesen ütögeti a pelust és közben mondja, hogy be-be és még azt is, hogy pffff... (mármint büdös...) Akárhányszor így jelzett, mindannyiszor volt benne tényleg cuccos. :)

Roppant büszke vagyok mindkét kis kukisomra. És most valahogy két napja olyan szépen viselkednek egymással is. :)

Tegnapelőtt Marcus a Patrik szobájában játszott, Patrik tévét nézett. Nos, az én kis törpém odabandukolt a nagyobbik manóhoz és nyomott a homlokára puszit. Aztán mégegyet, majd átölelte és megsimogatta... a sírás kerülgetett a meghatottságtól. :)

Ma pedig vendégségben voltunk és mikor hazajöttünk Marcus bolyongott a házban... Patrik éppen foglalatoskodott valamivel, amikor Marcus elment mellette. Patrik átölelte és az mondta neki: - Jaj, szeretlek Te! :)

 Nem akartam hinni a fülemnek. :) Marcus is odabújt hozzá... lehet ehhez ennél többet hozzáfűzni?

hogy bejelenthetem: elindult diétás blogom is. :)

Remélhetőleg sok  hasznos tanáccsal és recepttel lesztek gazdagabbak,  ha olvassátok és sok-sok kilóval kevesebbek. :)

www.mannadieta.blog.hu

Sajnos mindannyiunkat elkapott (Patrikot kivéve) valami takonykór, de már sikeresen ki is másztunk belőle. :)

Marcus szegénykém majdnem két hétig kínlódott vele, aztán Ervin is több, mint egy hétig. Nem tudom, én minek köszönhetem, de sikerült két-három nap alatt túltennem magam rajta. :)

Ervin végre elment az orvoshoz a magas vérnyomásával, így most kivizsgálják, és kapott egy vérnyomáscsökkentő gyógyszert is. Mellette megpróbál leszokni a cigiről, addig már eljutott, hogy nem vesz, hanem kunyerál. :D

Na jó, tudom, hogy nagyon nehéz. Én is dohányoztam sokáig. Szerencsére "közbejött" Marcus, így két éve már nem szívom a füstrudakat. :) Azt hiszem neki is könnyebben menne, ha lenne igazi "motiváció"... De hát ő nem eshet teherbe... Azon kívül nem tudom, hogy mi kényszerítené arra esetleg, hogy saját elhatározásából azt mondja: holnaptól nem gyújtok rá... vagy ez az utolsó cigim.

Na, mindegy, nagyon nem akarom piszkálni érte. Az úgy sem jelent semmit,  hogy én piszkálom, ha ő nem akarja, nem igaz? Sőt, lehet, hogy meg is makacsolja magát.

Patrik pénteken kapja meg a félévi értékelést. Hát, iszonyat kíváncsi leszek. Bár, gondolom, hogy nagy meglepi nem fog érni, mert nagyon ügyes és okos fiú. Büszke vagyok rá. :)

Marcuskám... :) Igen, ő is kész kispasi már. Fut, rohan, állandóan fontos dolga van. :) Imádja az autókat és a kutyákat. Már körülbelül 10-12 szót használ, és iszonyat jól kifejezi magát. Nem utolsó, hogy emellett már szinte mindent meg is ért. Kb. 83 centi lehet és 13 kiló. És okos! És szép! És-és-és-és... na, mindegy, nem akarok elfogult lenni. :D

Rólam nincs mit írni. Az életemet a család, a háztartás és a diéta tölti ki. :)

mióta valamit is írtam ide. Nos, a dolgok a következőképpen alakultak.

Belekezdtem egy diétába, ami nem konkrét diéta, mint mondjuk a 90 napos, vagy a South Beach, vagy a 13 napos... Ez egyszerűen azon alapul, hogy számolgatom a kalóriákat, mármint amit apró fóka szervezetembe juttatok.

Rájöttem, hogy van egy jó kis Diétáskönyvem, amelyben sok ésszerű leírás van, a miértekről és hogyanokról. Van benne sokféle diéta;energiaszegény, sószegény, szénhidrátszegény, stb. Igazából két dietetikus írta még régebben, de szerintem alapjaiban rettentő jó. Higyjétek el, fogyókúra és diéta témában igen otthon vagyok, rengeteget olvastam az elmúlt egy évben a témáról. Ezért biztosan ki merem jelenteni, hogy alapjait tekintve minden diétának vannak közös pontjai. Persze vannak olyan diéták, amelyek lényegében totális mértékben kihagyják a szénhidrátot az étrendből, de ezt nem szabad csinálni. Annak a diétának lehet, hogy hamar meglesz az eredménye, de hogy a "normális étkezéshez" visszatérve visszaugrik akár duplán is a leadott kiló, szinte az is biztos.

Szénhidrát tehát kell, csak oda kell figyelni, hogy ne pakoljunk többet magunkba, mint amire valóban szükségünk van. :)

Szóval az én kis diétám a következőkön alapul. Egy orvosi oldalon egyik kedves ismerősöm ajánlott egy olyan oldalt, amelyen ki lehet számolni, hogy személyre szabottan mennyi kalóriára van szükséged, ha meg akarod tartani a súlyodat, ha fogyni akarsz (mindössze heti fél kilóval számítva), illetve ha hízni szeretnél.

Személy szerint nekem kb. 1700 kcal-ra van szükségem súlyom megtartásához. (Azt hiszem erről már írtam korábban, de nem biztos.) Úgy döntöttem, hogy a kcal bevitelt csökkentem 1000-1100 kcal közé. (1000 alá nem szabad vinni, mert hosszú távon komoly gondokat okozhat.) Lényegében mindent fogyasztok, csak lázas méregetéssel és számlálgatással (a kalóriaértékekével) telt az első pár nap. Azonban nem is olyan nehéz, mint amilyennek látszik! :)

Egy idő után berögzül, hogy minek mennyi a kalóriaértéke. Így van, ami már fejből megy. Viszont keményen jegyzetelni kell, és nem szabad semmit elsumákolni. A sok kicsiből jön össze a nagy. Az első nap (nem terveztem előre, hogy mit eszem) kicsit elszaladt velem a ló, mert ebéd után (mikor összeszámoltam az aznapi bevitelt) jöttem rá, hogy hoppá, már majdnem az 1000 kalóriás mércémet ütöm. Az aznapi menüm így sajnos kb. 1300 kcal-ra sikerült. Ezért már a másnapi menümet előre megterveztem, kiszámoltam. Persze ha valami eltérés közbejön a tervhez képest (mondjuk nem kívánom a narancsot, hanem inkább az almát) akkor kicsit módosítani kell, de ez már nem vészes. Megjegyzem, ha 10 deka narancs helyett inkább 10 deka almát (jonatánt) eszel, máris megspóroltál 10! kalóriát. :)

Már olyan ügyesen csinálom, hogy a tegnapi napomba pl. belefért egy kis Kinder csoki (70! kalória) is. :)

Persze a szénhidrátot nem tanácsos csoki formájában bevinni, de amikor már majd meghal érte az ember, akkor néha-néha szabad.

Szóval a legfőbb irányelvem az: változatosan, mindenféle összetevő legyen benne a napi étrendben (gyümölcs, hús, zöldségek, fehérje...stb.), de a kiszabott kalóriaértéken belül.

Egy hét alatt sikerült 90 dekát ledobnom úgy, hogy lényegében nem éheztem, csak kevesebbet ettem, és egészségesebb, kalóriaszegényebb ételeket választottam. Az ember nem is hinné, hogy pl. azzal, hogy 20%-os tejföl helyett 12%-osat használ, vagy esetleg natur joghurtot, már azzal is rengeteg kalória megspórolható. :)

Na, egyelőre ennyi a diétás fejtágításról. Hangsúlyozom, ezek a saját gondolataim, az eddig olvasott és tapasztalt "szerzett tudományom" alapján. :)

Természetesen a továbbiakban is beszámolok a diétám alakulásáról is. De most egy kicsit rólunk, a családról! :)

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!

Az ünnepek jól teltek, csak gyorsan elrepült az a két hét, amíg együtt volt a család.

És sikerélmény volt: az ajándékokat ismét be tudtam csempészni a fa alá. :)

Volt nagy csodálkozás. :) Marcikámnak nagyon tetszett a fa, de csak egy-két napig volt újdonság, most már úgy sétál el mellette, mint ha az a dézsás szúrós fácska örök berendezési tárgy lett volna mindig. :)

Patriknak is elkezdődött már egy hete az iskola. Kicsit nehezen rázódott vissza szegénykém, de azért majdcsak túléli valahogy. :) Igaz, már az elmúlt héten is sikerült összeharácsolnia két ötöst. Jövő héten kapják a félévi tanulmányi értékelést. Gondolom nagy meglepetés nem fog érni, de iszonyat kíváncsi leszek rá, mert szerintem kicsit "lazult" a tanulási morál nála az első osztályos voltához viszonyítva. :)

Nos. Még egy fontos dolog van, amit (nem, nem fogadalomként... azokat nem szeretem) újévi célkitűzésként sikerült magam számára kitalálni... mégpedig a diéta. A karácsonyi eszem-iszom ugyanis frankón meglátszik rajtam, nevezetesen három kicsi úszógumit számolok meg magamon, ha leülök. Has, gyomor, mell... pffffff.

Eddig sem voltam vékonyka, de az ünnepek előtt értelmét már nem láttam annak, hogy bármilyen diétába, esetleg urambocsá' fogyókúrába kezdjek. Nem hinném, hogy sikerült volna megállnom, hogy a karácsonyi finomságokat csak nézegessem... Az olyan lett volna, mintha kívülről nyalogatnám a lekvárosüveget. Nem, nem. Megvártam még ismét sikerül magamra szednem úgy másfél kiló hájat, aztán most meg verem a fejem a falba...

Na, de mától (igazából tegnaptól) kemény kalóriaszámolgatásba kezdek. Az édességeket, és az egészségtelen szénhidrátokat megpróbálom nagy ívben elkerülni, de nem teljes mértékben száműzni. A kávét pl. egyértelműen büntetésként fognám fel cukor nélkül. Nem menne. De kávé meg kell. Erről a reggeli élvezetről nem vagyok hajlandó lemondani. :)

Nos, azt hiszem sok fehérje, zöldség (főleg nyersen) kerül az étrendbe. Igyekszem a kajákat úgy összehozni, hogy családom számára se legyen rossz, tehát jól variálható ételeket igyekszem főzni. Pl.: grillezett csirke - nekem salátával, nekik burgonyapürével, vagy ilyesmi. Gyümölcsökből igyekszem az alacsonyabb kalóriatartalmúak közül válogatni, és megpróbálok minden egyes ételnél a mennyiségre nagyon odafigyelni. Tudom, macerás ez a számolgatós, de semmiképp nem szeretném magasan felülszárnyalni a napi 1000 kcal-át, de éhezni sem szeretnék. Célom, hogy naponta azért 5X keveset egyek. Na meg sok-sok vizet kell innom. Vagy gyógyteát, üresen.  

Azt számoltam ki, hogy a súlyom megtartásához (franc se akarja megtartani) napi kb. 1700 kcal kellene. Az egészséges az, ha kb. heti 1, max. 1,5 kg-ot veszítünk a súlyunkból. Gondolom azzal, hogy a kcal mértékét 1000 köré redukálom, így nagymértékben hozzájárulok ahhoz, hogy édes kis zsírpárnácskáim előbb-utóbb csökkenjenek.

Nem akarok gyorsan fogyni, az jóra nem vezet. Szerintem. Na, mindegy, kívánjatok sok sikert! A többit majd meglátjuk.

Ja, igen! Másik fontos eleme lenne annak, hogy elősegítsem súlyom csökkenését, az a mozgás. Na, ezzel leszek kissé hadilábon. Na nem, nem az, hogy lusta vagyok (na jó, kicsit igen), hanem inkább az, hogy állandó időhiányban szenvedek. De azt hiszem, ma leülök édes kis pasikáimmal dumcsizni, és megkérem őket, hogy napi fél órát engedélyezzenek nekem arra, hogy mozogjak kicsit. Valószínűleg a torna DVD segítségével zajlik, ugyanis odáig már eljutottam, hogy beszereztem egy pár ilyen jellegű DVD lemezt, ami segítene (elméletileg) abban, hogy kicsit formálhassam a pufók fóka alakomat. Van Rubint Réka, Fitness labdás, Pilates... Van Béres Alexandra tornasorom... Sőt, még Callanetics könyvem is. :) Tehát válogatni lehet, csak már rá kell szánnom magam. Igaz, jobb lenne a délelőtti mozgás (állítólag sokkal hatásosabb), de az semmiképpen nem jönne össze. Marcus nem engedné. Aztán ha alszik, akkor főzök, házi munkát végzek, vagy éppen ide írok bejegyzést, esetleg csevegek valamelyik barátnémmel a neten. :) Szóval az a munka és a lazítás ideje (tudom, hogy kicsit ellentmondásos vagyok - de tényleg így van :D).

Na, miután most is erősen a főzésre kellene koncentrálnom, mert a csirkemell nem ugrik a tepsibe önállóan, és a zöldségek sem hámozzák meg önmagukat, itt be is fejezem eszmefuttatásomat, aztán igyekszem az eredményről időnként beszámolni. :)

Szép napot mindenkinek!

Igen, nálunk az - a szó szoros értelmében. Miután délután feldíszítettük a karácsonyfát, este szépen átöltözünk, még vacsi előtt. Aztán jön a vacsi, csak hogy fokozzuk az izgalmat (főleg Patrikban, mert Marcus még kicsi ehhez)... Csak utána következik az ajándékozás. :)

Eddig beloptuk az ajándékokat a fa alá... Hát, az idén nem tudom sikerül-e. Ha igen, akkor az idén is így lesz... ha nem, hát akkor mi személyesen adjuk át a fiúknak. :)

Általában az ajándékozás után már csak beszélgetünk, kipróbáljuk az új játékokat... :)

Van, hogy a barátaink átjönnek még este, de olyan is, hogy mi megyünk... Esetleg mindkettő. :)

Nem tudom, az idén hogy lesz... Mert Marcus még elég kicsi... ő nem bírja este 10-11-ig, mint Patrik. Na, mindegy, majd kiforrja magát.

A lényeg, hogy szép esténk legyen... semmi más nem számít. :)

Jajjajaj... hát az ajándékokat is be kell csomagolni valamikor, váááá erre nem is gondoltam. :) Hm, hm. Talán vasárnap éjszaka, hogy a gyerekek ne lássák. Igaz, a fiaim ajándékai zömében anyukáméknál vannak letétben. :) Patrik már nagyon huncut, és képes kikutatni őket... Ezért kell máshol tárolnom őket. :)

Párommal egymásnak most csak kis jelképes ajándékot veszünk... fő szerep a gyerekeké... Nekünk meg ott az új szőnyeg... Nekem jól esik abban is gyönyörködni. :)

Na, azt hiszem ezt is megbeszéltem... magammal. :D